8 Brokáttekercs ismertető
A nyolc brokáttekercs Qigong ( Ejtsd Csikung ) gyakorlatsorral már jó néhány évvel ezelőtt találkoztam könyv formájában. A könyvet Dr. Yang Ywing Ming kínai harcművész mester írta, A NYOLC BROKÁTTEKERCS címmel. Nyolc egészen egyszerű gyakorlat, amelyek nyújtásokkal, forgatásokkal serkentik a vérkeringést és ezzel együtt a Chi ( Qi, belső energia ) keringését, valamint erősítik a belső szerveket. Ezek a gyakorlatok növelik a fizikai és szellemi állóképességet, felszerelés, hosszas előkészületek nélkül, melyeket akár egyedül, otthon is elvégezhetünk.
Én többször is elolvastam a könyvet és végül 2010 januárjában belekezdtem a gyakorlatsor megtanulásába és ismétlésébe. Az első két évben heti kétszer, 2013 januárjától már heti három alkalommal végeztem a gyakorlatokat. A tökéletes az lenne ha mindennap csinálhatnám gyakorlatsort, de ez egyelőre tanulmányaim, a munkám, a hobbijaim mellett sajnos kivitelezhetetlen.
Mégis azt kell mondjam, hogy számomra még így is meghozta a rendszeres gyakorlás az eredményt. Mióta csinálom a nyolc brokáttekercs gyakorlatait, azóta nagyon ritkán vagyok beteg, s ha véletlenül mégis megbetegszem, meglehetősen rövid idő alatt regenerálódok, gyógyulok.
A könyv egyik összefoglaló fejezetében a szerzőtől ezt olvashatjuk :
„ Remélem, hogy ez az egyszerű sorozat segít Önöknek egészségesen élni és további tanulmányokra, kutatásokra sarkallja Önöket. Ha hasznosnak találják, kérem, mutassák meg barátaiknak is, és segítsenek Nekik egészségük javításában. „
Mivel én megtapasztaltam a hasznosságát ezért elhatároztam, hogy megpróbálom ezt a gyakorlatsort népszerűsíteni, minél több emberhez eljuttatni, igény szerint, esetleg segíteni, bemutatni a gyakorlatok elvégzésének helyes módjait.
Ha a fent olvasottak alapján sikerült felkeltenem az érdeklődését és kipróbálná, megtanulná a gyakorlatokat keressen meg bátran elérhetőségeimen, szívesen segítek Önnek!
A Nyolc Brokáttekercsről részletesebben
A nyolc brokáttekercs gyakorlatait több mint 1000 éve fejlesztette ki egy Yue Fei nevű kínai marsall, katonái egészségének a javítására. Ez a gyakorlatsor évszázadokon át titkos volt, csak a Császári udvar és a katonaság ismerhette. Csak néhány évtizede látott napvilágot, s került elérhetővé és mind nagyobb népszerűségre tett szert. A nyolc brokáttekercsnek két féle változata szerepel a fent említett könyvben. Az egyik az ülő, a másik az álló gyakorlatsor. Az ülő gyakorlatsort kifejezetten ágyhoz kötött, nehezen mozgó, lábadozó beteg emberek számára fejlesztették ki. Az álló gyakorlatot már csak azok tudják végezni, akik képesek önállóan jó néhány percet állni. Az ülő gyakorlatsor a fő hangsúlyt a karok Qi vezetékeire teszi a fő hangsúlyt, míg az álló gyakorlatsor, az összes Qi vezetéket érinti. Az álló gyakorlatsor a népszerűbb, ezért abból több dokumentum és ezáltal változat is ismert. Teljesen lényegtelen, hogy melyik változatot gyakoroljuk, a lényeg, hogy az alapelveket pontosan ismerjük. Ehhez viszont elengedhetetlenül fontos a könyvet elolvasni. A gyakorlatok sorrendben a következők :